Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban a szíved néha-néha hangosabban dobban,hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.Riadt szemedben némán fakul a ragyogás, s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése