Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg,
Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket.
A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg.
Minden emlékemmel két kezem között vérbe fagyva heverek,
De már megérte, ha csak egyszer is szíven talán pár sorom,
Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom,
Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom.
Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket,
Látni akartam ismét szemedben a fényeket,
De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget!
De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget!
Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már,
Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár,
Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz,
Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése